damil

Tehetetlenül nézem, ahogy sorsommá válsz. Jósként látom a jövőt, belelátok
rejtelmeibe, tudom fordulatait, látom folyását. Kirajzolódik előttem,
alakot ölt, vészesen és kikerülhetetlenül alám kúszik, létteremmé
kristályosodik. Látom, ahogy elhagysz, látom, ahogy elengedlek, és látom a
soha nem oldható kötést. Látom eljátszott szabadságod tragédiáját és tőled
ingatag lényem az irántad-sóvárgásban-tönkremenetelét.

Tudom milyen lesz.
Tudom, hogy százszorta jobban fogjuk szeretni egymást, hogy százszoros
halált haljunk. 

 Egyszerűen csak fáj – hogy szeretlek. Mindig is féltem ettől. Bár fennen

hangoztattam, hogy érdemes mindent mélyül megélni, és most már látom:
képmutatás és stilisztikai fenomén volt. Persze, hiszen védve voltam. Fenn
tudtam tartani magamban egy érintetlen területet, olyat, amihez kivételes
barátaim férhetnek csak, de női lény soha. És ím, itt vagy te, ki lényem
mélyéig borzongatsz, szavak nélkül sötétem fenekéig nyúlsz, felforgatsz,
és fényre vonsz. Alig szóltam még magamról. Alig ismerheted orientációm
lényegét. Mégis jelenléted és tekinteted szétzilál, erőmtől megfoszt,
kisemmiz. Gyengém vagy. És tudom, vágyad másfelé keres.

Most gyenge vagyok, úgyhogy van erőm kimondani: életem szerelme vagy!

Utálnálak megkötni, gyűlölném, ha nem lennél önmagad. Érzed-e a szilárd
paradoxont? Szeretlek, úgyhogy mehetsz. Tudom – el fogsz menni. Készen
állok rá. Ne hidd, hogy nem látom lényeged kívánságát. Várom a pillanatot,
noha nem a várakozás jegyében. Próbatétel lesz, kihívás: el tudom-e
engedni a legszebbet? Ez bénít teljesen hozzád érni. Ez az, ami fáj a
szeretetben. Hogy már látom: nem lehetsz velem. El foglak
engedni, ha itt az idő.

G.

-jelöld meg ki miatt nem jó,ki zavar,s menj bele,fordítsd ki. szedd szét.olvasd vissza magad.értelmezd a szétszórt soraidat,hátha megismered magad.azon kevesek közé tartozol,akinek van agya...használd.

-rendezkedem.félve vagyok jelen a mélységekben...ne érj hozzám. 

http://www.youtube.com/watch?v=KWmETxWM0h0

káosztekintet 

fehér-békés manipulálatlan bársonyidill

arcomba lógnak ezek a drámai harmóniák-

nem tudom hogy lehet mégis kitalálni innen,

elképzelem

a kevés és gyenge kezeket amint a kútba lógva utánam markolásznak 

aztán máris a válladon zúg nemes viharom

messziről madárnak tűntem,most lágy remegés vagyok végtagjaidban 

talán dédelgetett betegséged, talán nagyobb,s mozgóbb szándékod

érezve látlak,fájdalmunk közös,szerelmünk azonos

éjjelente egymás ajtóit téptük fel,belülre véstél egy aszterizmust

-mégis csupán illúziód vagyok. 

 http://www.youtube.com/watch?v=A72ladI9zK8&feature=related

koncentrált életéhség

személytelen szomjúság

vak autonizmus

H.B. -Istentől Istenig jutottam,mialatt magamban azt kiáltottam:Te én vagyok. 

renaissance artist.. what a fuck..? 

...először filmbuzik lettünk

aztán már csak szeretők

az udvar közepén álltam éppen

-felismerés-

riadtan futottam el

el oda,amit már nem ismerek 

 mors stupebit et natura

Megnullátlanodnak

nélküled

az éjszakák

legömbölyített

földcsomók maradnak

míg

visszalapozok 

csóktalanságainkban

                s fölcsillan